A magyar történeti köztudat így nevezi az 1825-től 1848 már­ciusáig tartó időszakot, mert ekkor váltak uralkodóvá a magyar politikai elit gondolkodásában a polgári átalakulás eszméi és célkitűzései, s az első tény­leges lépések is megtörténtek elsősorban az átalakulás gazdasági feltételeinek megteremtődése terén.

A polgárság gyengesége következtében a pol­gári reformokért folytatott küzdelmet a birtokos nemesség és a nemesi ér­telmiség vezette. Az 1830-as években Széchenyi István és Wesselényi Miklós könyvei fogalmazták meg a szükséges reformok programját, az 1840-es évek elején viszont már Kossuth Lajos Pesti Hírlapja szervezte az országos közvéleményt a liberális reformok mellett. Az utolsó rendi országgyűléseken (1832–36, 1839–40, 1843–44, 1847o–48) a liberális ellenzék éles küzdelmet folytatott a kormánnyal és a konzervatívokkal a polgári reformok és az ország nagyobb gazdasági és politikai önállósága érdekében.

A legtöbb eredményt a nyelvkérdésben érték el: a magyar vált a közélet minden szintjén hivatalos nyelvvé, kiváltva ezzel a nemzetiségek fokozódó ellenállását. A reformkorban kapcsolódott össze a magyar nemzeti mozgalom a polgári jellegű társadalmi-politikai reformokkal, s vált a szűkkörű rendi nacionalizmus az ország egész lakosságát egyenjogú polgárként a nemzetbe fogadó liberális nacionalizmussá.

Az 1840-es évek második felére kialakult a polgári átalakulás teljes programja (Ellenzéki nyilatkozat, 1847), amelynek megvalósulását 1848 tavaszán az európai forradalmi hullám tette lehetővé.