Reformkor Magyarországon

A magyar történeti köztudat így nevezi az 1830-tól 1848 már­ciusáig tartó időszakot, mert ekkor  ...

Tovább

Tagjaink, akikre büszkék vagyunk

Vetzl Mihály, az ácsmesterség őrzője évtizedek óta gyűjti saját szakmájának, az ácsmesterségnek és a nagyon közeli rokonságot mutató asztalos szakmának eszközeit.

Tovább

Elérhetőségeink

Bármilyen kérdés esetén várjuk megkeresését, hívását elérhetőségünk valamelyikén.

Tovább

 

Séta a századok között

A hatodik alkalommal megrendezésre került Romantikus Reformkor, séta a századok között rendezvényen a Reformkori Hagyományőrzők csoportja kapta a legnagyobb tapsot a felvonuláson.

Egyéb kategória

 

Kastélylátogatás Dégen

Társaságunk folytatja amár hagyományosnak mondható kastélylátogatási programját. Idén elsőként Dégre látogatunk a Festetics kastélyba, megnézzük a gyönyörű parkot és a Hollandi házat.

Tovább »

“Első hajó fogadása”

2023. április 08.-án Balatonfüreden a hajókikötőben ünnepélyes keretek között kerül sor az “első hajó fogadására”. 9.30 órától térzene 10.00 órától az “Első hajó érkezése” Köszöntők, …

Tovább »

Tojásfa díszítés

2023. március 30.-án 16.00 órakor mindenkit szeretettel várunk a már hagyományosnak mondható tojásfa díszítésen a Kovászna parkban egy kis szeretet ünnepséggel egybekötve.

Tovább »

Itt a Farsang áll a bál!

2023. február 11-én 18.30 órától kerül megrendezésre az immár hagyományosnak mondható Farsangi Bál a Balatonfüredi Reformkori Hagyományőrzők Társasága szervezésében Balatonfüreden a Hotel Astoriában. Vacsora, zene, …

Tovább »

Füredi Szüreti Fesztivál 2022.10.14-16.

Füredi szüret, több napos fesztivál a szüret jegyében Balatonfüreden. Látványos menet borlovagrendekkel, mutatványosokkal, díszes fogatokkal, Reformkori Hagyományőrzők felvonulásával. Egy kis őszi pezsgés a méltán híres …

Tovább »

Széchenyi Emlékünnepség Balatonfüreden

2022. szeptember 21-én 17.00 órai kezdettel Széchenyi Emlékünnepségre kerül sor Balatonfüreden a Tagore sétányon Gróf Széchenyi István emlékszobránál. Jöjjenek, tartsanak velünk!

Tovább »

XVII. Romantikus Reformkor fesztivál

Időutazásra invitálunk minden kedves érdeklődőt 2022. szeptember 23-25. között Balatonfüreden a Romantikus Reformkori hétvégén. A korhű viseletbe öltözött hagyományőrzők társaságában sétát tehetünk a nagy múltú …

Tovább »

Magyar Konyha Napja Zágrábban

2022. szeptember 16-án a Zágrábbi Magyar Nagykövetség hagyományos gasztronómiai és kulturális rendezvényén a Magyar Konyha Napján díszvendég Balatonfüred, a híres Jókai bablevessel. A városi delegáció …

Tovább »

Judit és Gábor Esküvője Bajnán

Megkeresést kaptunk Judittól és Gábortól, hogy vegyünk részt életük legszebb napján Bajnán a Sándor-Metternicht kastélyban 2022. augusztus 6-án. Örömmel teszünk eleget kérésüknek!

Tovább »

Védjük magunkat és másokat is a megbetegedéstől!

Tisztelt Látogatónk, Olvasónk!

Ahogy mindenki így mi is a családtagjaink, egyesületi tagjaink és mindenki más érdekében mindent megteszünk, hogy lassítsuk a vírus terjedését. Ezért a jelenlegi veszélyhelyzet miatt programjaink nekünk is elmaradnak. Amint visszatér a "régi" állapot, és mindenki újra élheti majd a közösségi életét, mi is jelentkezünk. Erről és programjaink időpontjairól  itt az oldalunkon fogjuk majd tájékoztatni az érdeklődőket.

Addig is vigyázzunk egymásra!

Reformkor.hu | Motor: WP | Sablon: Netstilus | Kinézet: K@tilla | Tartalom: Reformkori Hagyományőrzők Társasága

Felhívjuk a figyelmet, hogy az oldal „cookie”-kat (sütiket) használ. Fontos azonban tudni, hogy ezek semmilyen adatot nem tárolnak illetve küldenek az oldal látogatóiról vagy böngészési szokásairól, csak is az oldal használatát segítik. Weboldalunk használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Ha mégsem szeretné akkor az internetböngésző beállításainak megváltoztatásával a sütik küldése letiltható!

Adatkezelési tájékoztató

2000 - 2024 © Reformkor