Laborfalvi Benke Judit néven született, apja Benke József volt. Döbrentei Gábor biztatására 1833-ban lépett színpadra a budai Várszínházban. 1837-ben átszerződött a Nemzeti Színházba, ahol tragikai szerepeket játszott, Kántorné Engelhardt Anna kezéből véve át a stafétabotot. Sokat dicsérték mélyzengésű hangját, szavalótehetségét, alakját és kifejező tekintetét.
1848. március 15-én, Katona József Bánk bánjának az előadásán találkozott a tőle 8 évvel fiatalabb Jókai Mórral, egy kokárdát tűzve a férfi kabátjának hajtókájára. Még ebben az évben feleségül ment hozzá. A házasság nagy botrányt kavart, az író családja és barátai (például Petőfi Sándor) is nehezen törődött bele a kapcsolatba, különösen, mert a feleségnek volt egy házasságon kívül született, ekkor 12 éves lánya, Benke Róza, akinek az apja a kor ünnepelt színésze, Lendvay Márton volt.
Laborfalvi visszavonulásáig, 1859-ig szinte egyeduralkodó volt, akadt olyan pályatársnője, aki azért ment külföldre, mert nem érvényesülhetett mellette. 1857. szeptember 3-án az ő vendégjátékával (és Jókai beszédével) nyitotta meg kapuit a Miskolci Nemzeti Színház. Itt később, 1883-ban egy búcsúfellépés erejéig ismét színpadra lépett.
Fontosabb szerepei:
Reformkor.hu | Motor: WP | Sablon: Netstilus | Kinézet: K@tilla | Tartalom: Reformkori Hagyományőrzők Társasága
Felhívjuk a figyelmet, hogy az oldal „cookie”-kat (sütiket) használ. Fontos azonban tudni, hogy ezek semmilyen adatot nem tárolnak illetve küldenek az oldal látogatóiról vagy böngészési szokásairól, csak is az oldal használatát segítik. Weboldalunk használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Ha mégsem szeretné akkor az internetböngésző beállításainak megváltoztatásával a sütik küldése letiltható!
2000 - 2023 © Reformkor